Love Revoltuion kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Love Revoltuion

Nagyszínpadon a Love Revolution

A Sziget két éve hirdette meg a "Love Revolution" kampányt, zászlajára tűzve a fenntarthatóság fontosságát, az emberi jogokat, elitélve a háborút és a fegyverkezést, szót emelve a bőrszín, vallás, vagy akár nemi identitás miatti kirekesztés ellen. Kádár Tamás főszervező elmondta, „A Sziget történetében idén először úgy szeretnénk felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ezzel a fesztivál értékrendjére, hogy a szó valódi értelmében vett "influenszereket” hívtunk meg, akik a Nagyszínpadon fejtik ki véleményüket a saját témáikban.”

2019. július 23. 17:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59